Itt a papucsok és szandálok időszaka. Hasznos tanácsok. Kati Szalon

Itt a papucsok és szandálok időszaka. Hasznos tanácsok. Kati Szalon

A komolyabb elváltozások, extrémebb bőrproblémák esetén minden körülmények között forduljunk szakemberhez, mert ezek helyes kezelését csak szakmailag felkészülten és tapasztalattal rendelkezve lehet elvégezni.

Otthoni lábápolás és kényeztetés egyben: így készíts magadnak hatásos lábfürdőt!

 

A nyári nap első meleg sugaraival a zárt cipők lekerülnek a lábakról és beköszönt a papucsok és szandálok időszaka. Ha télen nem fordítottunk elég figyelmet a lábápolásra, akkor ebben az időszakban biztosan szembe kerülünk az ennek következtében kialakult problémákkal, amiket mindenképpen kezelnünk kell, ha nem szeretnénk a nyitott lábbeliket szégyenkezve viselni.

A komolyabb elváltozások, extrémebb bőrproblémák esetén minden körülmények között forduljunk szakemberhez, mert ezek helyes kezelését csak szakmailag felkészülten és tapasztalattal rendelkezve lehet elvégezni. Semmiképp ne kezdjünk egy komoly sérülést, elváltozást házi technikákkal önállóan megoldani, mert annak súlyos következményei is lehetnek! Az olyan esetekben azonban, amikor komoly problémáról nem beszélhetünk, csupán egy enyhe bőrszárazságról, minimális gyulladásokról, bevethetünk házi praktikákat is addig, míg fel nem tudjuk keresni pedikűrösünket.

Vannak olyan otthoni gyakorlatok, amik akár kényeztető wellnessprogramként is értelmezhetőek, de ettől függetlenül kedvező hatást gyakorolnak lábunk szépségére és egészségére.

Te szoktál otthon lábfürdőt venni?

Bár ezt a tevékenységet inkább a téli időszakban szokták ajánlani, vitathatatlanul nagy előnyei lehetnek a nyári szezonra készülve is. Testi és lelki épségünknek is jót tesz egy kis kellemes törődés, de egy hatásos lábáztatás a talpak szépségét is elő tudja segíteni.

Ahhoz, hogy a leghatékonyabb legyen az eljárás, nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogyan kell egy igazán jó hatású lábáztatást elvégezni. Ehhez szeretnék most kedves olvasóimnak néhány nagyon hasznos tippet adni.

Mibe áztassam?

Szinte bármilyen lavór, kis kád vagy műanyag edény megfelelő lehet, feltéve, hogy a lábak kényelmesen elférnek egymás mellett. Magasságát tekintve sem kell túl mélynek lennie, hiszen lábfürdő közben a víznek bokánál nem szükséges tovább érnie.

A víz hőfoka

Akkor jó, ha a kellemes, lágy érzést ad, nem is túl hideg és nem is túl forró a víz hőérzetünknek. A szakirodalom 36-40 fok közötti hőt javasol, de nyugodtan hagyatkozzunk arra, ami számunkra kellemes. Első próbálkozások esetén engedjünk langyos vizet a lavórba, és készítsünk magunk mellé forró vizet is, így, ha nem elég meleg a fürdő, idő közben is tudunk ezen változtatni.

Mit tehetek a vízbe?

Rengeteg, kifejezetten erre kifejlesztett kozmetikai szer található a piacon, de én most inkább a természetes palettáról szeretnék ajánlatokat tenni. Számos olyan, szinte fillérekért kapható gyógynövény vagy ásvány van, amivel gazdagíthatjuk lábfürdőnket és csodás hatásokat is elérhetünk velük, sokszor akár hatékonyabban is, mint a bolti készítményekkel. A felsorolt összetevők akár együttesen is használhatóak, hiszen mindegyik természetes anyag, ezzel fokozhatjuk még jobban a kívánt hatást. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ezek közül legalább 1-2 megtalálható minden háztartásban.

Teafa olaj – az egyik legjobb fertőtlenítő szer, melynek széles spektrumú gomba és baktérium ölő tulajdonságai is vannak. Körömgomba esetén feltétlenül ajánlott a használata.

Levendula – szintén hatásos baktérium és gombaölő, de emellett kiváló fájdalomcsillapító hatása is van. Remek illatának köszönhetően az aromaterápiás hatását is ki tudjuk használni, ha belecsepegtetjük lábfürdőnkbe.

– hatékonyan fertőtlenít, csökkenti a gyulladást, méregtelenít és segít az esetleges ödémák eltüntetésében is. A lábfürdőbe kizárólag természetes sókat szabad felhasználni, ilyenek például a Himalája só vagy a Parajdi só is. Utóbbi, további számos ásványi anyagot is tartalmaz, melyek szintén rendkívül jó élettani hatásokkal ajándékozhatnak meg minket.

Szódabikarbóna – híresen jó a vízlágyító képessége, segít a bőr puhításában és fertőtlenít is. A szódabikarbóna közömbösíti a szagokat is így, ha lábunk izzadásra hajlamos, akkor mindenképpen érdemes ebből egy kicsit tennünk a lábfürdőbe.

Ecet – A természet egyik legsokoldalúbb ajándéka. Lábfürdőbe keverve fertőtlenít, csökkenti a gyulladást, de rendkívül hatásos lábgomba ellen is.

Kamilla – alapvetően nyugtató hatásáról híres, és valóban, a bőrt is kiválóan képes nyugtatni. Legyen az gyulladás, seb, egy kamillás fürdő sokat segíthet. Ha van otthon 1-2 kamillatea filtered, vagy szerencsésebb esetben szálas kamillateád, ne felejts el belőle egy kicsit az áztatóvízbe dobni!

Zöld tea – fogyasztva nem csak a méregtelenítésben, de kutatások által bizonyítottan a szív és érrendszeri megbetegedések és a rákos sejtek kialakulásában is nagy szerepet játszik. A lábfürdőnkben pedig magas antioxidáns tartalmát élvezhetjük ki.

Borsmenta – kellemes, mentolos hatása frissíti az elnehezült lábakat, de emellett nagy mennyiségben tartalmaz kálciumot, nátriumot, foszfort, káliumot és magnéziumot, valamint B-vitamint is, aminek fantasztikus hatása nem is szorul további magyarázatra.

Keserűsó – más néven Epson só vagy magnézium-szulfát nyugtató, görcsoldó hatású, de az ízületi és izom gyulladásokat is nagyszerűen enyhíti, egyes bőrproblémákra is megoldás lehet.

Gyömbér – fogyasztva és fürdőnek is rendkívül egészséges. Lábfürdőben ízületi gyulladás és reumatikus panaszok gyógymódja is lehet, hatásosan javítja a vérkeringést.

Meddig tartson a lábfürdő?

Szakmailag 15-30 perces fürdőnél hosszabb nem javasolt, ennyi idő alatt a láb bőre kellően felpuhul, a hatóanyagok jól ki tudják fejteni erejüket. Ha végeztél, egy törölközővel alaposan dörzsöld át a lábad, kend be egy jó minőségű krémmel, és húzz rá zoknit, hogy még jobban fel tudjon puhulni a bőröd! Másnap reggel pedig, a zoknit levéve, ha mindent jól csináltál, nem is fogsz a saját lábadra ismerni! J

Egészségedre!

pedikur-labapolas-korompotlas-kati-ormezo-crop

 

 

 

 

Pedikűr. 11. kerület

Vissza